Az MTI tegnap esti értesülése szerint az internetre is kiterjesztett távközlési adó összege havonta magánszemélyek után legfeljebb 700, míg cégek esetében 5000 forint lehet. Frissítés: kiderült, hogy az MTI benézte, és igazából nem vonatkozik a felső korlát az internetadóra a törvény mostani szövege alapján.
Banai Péter Benő, az NGM államtitkára szerint a kormány 20 milliárd forint - egy jobb stadion - körüli összegre számít az adóból. Hogy az értesülés igaz-e, és hogy eredetileg is így tervezték-e az új adótörvényeket, vagy a hatalmas felháborodásra adott válaszreakcióról van szó, azt persze nem tudjuk. Mindenesetre a törvény szövegéből nem következik semmi ilyesmi, szóval gyanúnk szerint tűzoltásról lehet szó. Közben Rogán Antal az Indexnek elmondta, hogy az internetadó
a távközlési adó már bevett szabályaihoz hasonló felső korlátot fog tartalmazni
egy módosító után. A felső korlát mértékéről még nem döntöttek Rogán szerint, de
talán ezer forint lesz.
Szóval mondanak mindenfélét. Az biztos, hogy a kecskehús áfája 5%-ra mérséklődik.