Bízunk benne, hogy a december végi szünet előtt tudnak foglalkozni Colleen Bell ügyével a szenátusban, és akkor akár a naptári év vége előtt megérkezhet az új nagykövet - mondta a Magyar Hírlapnak adott interjújában André Goodfriend, az Egyesült Államok ideiglenes ügyvivője. A lap keddi számában megjelent interjúban azt mondta, a szenátus előtt jelenleg több mint ötven függőben lévő nagyköveti kinevezés van, a júliusban elkezdődött ülésszaki szünet előtt még többen voltak.
Az ülések szüneteltetése a novemberi kongresszusi választásokig tart, nehéz megmondani, hogy amikor újra ülésezni fognak, milyen ügyekkel foglalkoznak elsőként. Hiszen a testület összetétele is megváltozhat. A mostani demokrata többség is nőhet, csökkenhet, vagy akár kisebbségbe is fordulhat.
A késlekedés politikai hátterét firtató kérdésre az ügyvivő azt mondta, ennek semmi köze Magyarországhoz, a probléma számos más országot is érint.
Arra a kérdésre, helyénvalónak tartja-e, hogy diplomataként részt vett a vasárnapi kormányellenes tüntetésen, az ideiglenes ügyvivő úgy válaszolt, hogy megfigyelője, nem pedig aktív résztvevője volt az eseményeknek, hasonló minőségben részt vett már a Békemeneten is. Az ügyvivő dicsérte a rendőrök munkáját is, és elmondta, hogy a Fidesz-székháznál történt erőszakos eseményekről csak később, a médiából értesült. Azt is mondta, hogy
„Elítélem a történteket, a vandalizmus nem lehet része semmilyen békés tüntetésnek.”
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.