A Győri Audi ETO KC csütörtöki közleménye szerint a játékos elérkezettnek látta az időt a családalapításra, és az egyesülettel, valamint a válogatott szövetségi kapitányával egyeztetve az elkövetkező időszakban az anyaságra koncentrál.
"Húsz évig a kézilabda játszotta a főszerepet az életemben, és most úgy éreztem, itt az ideje más szerepet is vállalnom. Nagyon boldog vagyok, hiszen a baba egészséges, és én is jól érzem magam, mert már nagyon vártam a jó hírt. Elhatározásomat a nyár elején a klubommal, és Németh András szövetségi kapitánnyal is egyeztettem, akik elfogadták a döntésemet, így a jelenlegi szezonra ennek fényében készültünk. Mérkőzést már nem vállalok, de az edzéseket folytatom az orvosom által jóváhagyott terheléssel."