Egyre valószínűbb, hogy a január-februári vagy a november-decemberi időszakban rendezik majd meg a 2022-es labdarúgó-világbajnokságot Katarban.
Legalábbis így foglalt állást közleményében Jérome Valcke, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) főtitkára a hétfői, zürichi egyeztetést követően, amin a játékos-szakszervezetek, valamint a klubok, a ligák és a katari szervezők képviselői vettek részt.
A június-júliusi nagy forróság elkerülése érdekében az utóbbi időben a két téli időszak merült fel lehetséges alternatívaként, de friss ötletekkel is előálltak az érintettek. A klubok európai szervezete (ECA), valamint az európai profi ligák szakszervezete (EPFL) április-májusi, illetve májusi-júniusi időpontot javasolt.
Jirí Dvorák, a FIFA vezető orvosa ugyanakkor ismertetett egy jelentést, amely szerint a futballisták és a szurkolók egészségére is kedvezőtlen hatással lenne, ha a vb-t április és szeptember között bonyolítanák le.
Jérom Valcke emellett felhívta a figyelmet arra, hogy 2022-ben április 2-án kezdődik majd az iszlám hívők éves böjti időszaka, a ramadán, ami befolyásolhatja számos labdarúgó felkészülését.
Hasszán al-Tavadi, a katari szervezőbizottság elnöke úgy fogalmazott, hogy a Közel-Keletnek a tél lenne az ideális időpont, amennyiben változtatásra kerülne sor, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ők továbbra is elkötelezettek az eredeti vállalás, a nyári rendezés mellett.
Arról nem jelentek meg hírek, hogy hogyan áll az egyre durvább korrupciós ügy vizsgálata. A híresen minden piszkos üzletre nyitott FIFA-vezetők és a katari olajrezsim közötti pénzmozgásról már nagyon komoly bizonyítékok kerültek elő, ami miatt már a főszponzorok is kiakadtak. A katari rendezést sokan támadták azért is, mert a stadionépítésben több mint ezer ember halt meg az első pár évben. (via MTI)
Legyen focivébé a sivatagban, egy igen gyenge válogatott otthonában! Így döntött a FIFA, amikor 2022-re odaadta a rendezés jogát Katarnak. Most kiderült, hogy legalább 5 millió dollárral kenték meg az afrikai, óceániai és közép-amerikai küldötteket.
A nagy szponzor Sony alapos vizsgálatot követel, a FIFA alelnöke újra szavaztatna a helyszínről.