Bakival kezdett Dunai Mónika :(

POLITIKA

A Fidesz-frakció csütörtökön kinevezett szóvivője az első, a nevében kiadott közlemény szerint Magyarországra invitálta Ursula Plassnik volt osztrák külügyminisztert, hogy személyesen is bemutathassa neki 18 női képviselőtársát, és eszmét cserélhessenek a nők szerepvállalásáról a magyar politikai életben.

A Die Standard osztrák hírportál november 4-i beszámolója szerint ugyanis egy konferencián a jelenleg párizsi nagykövetként munkálkodó asszony Magyarországot kritizálta, amiért egyetlen nő sincs a törvényhozásban.

Pedig vannak, hogyne lennének. A kormány az, amelynek egyáltalán nincs női tagja.

Elég kínos.

Az pedig méginkább, hogy Dunai Mónika, (aki maga is tagja az Országgyűlésnek) is tévedett. Igaz, csak egyet.

A helyes megoldás: 20.

(Név szerint: Bangóné Borbély Ildikó, Bartos Mónika, Dr. Bene Ildikó, Csöbör Katalin, Czunyiné Dr. Bertalan Judit, Demeter Márta, Dunai Mónika, Dúró Dóra, Hegedűs Lorántné, Heringes Anita, Dr. Hoffmann Rózsa, Kunhalmi Ágnes, Dr. Mátrai Márta, Dr. Molnár Ágnes, Schmuck Erzsébet, Dr. Selmeczi Gabriella, Szabó Timea, Dr. Szél Bernadett, Szelényi Zsuzsanna, Dr. Vadai Ágnes.)

További nőkkel kapcsolatos híreket, érdekességeket találsz a feminfo facebook oldalán. Tetszik?