A külügyminiszter szerdán Berlinben a Német Külpolitikai Társaságban tartott előadást. Többek közt arról, hogy a magyar kormány továbbra is készen áll a konzultációra konkrét kérdésekről, de nem fogadja el Magyarország, a magyar emberek vagy a kormány demokratikus elkötelezettségének megkérdőjelezését.
Szijjártó szerint a kormánynak fontos, hogy partnereit első kézből tájékoztassa, így elkerülve
"azokat a félreértéseket és percepciókat",
amelynek sokszor "nincsen alapjuk, de olyan átütő erővel érkeznek, hogy nehéz megküzdeni velük".
A Norvég Alapok ügyéről szólva kiemelte: Magyarországon
"virágzó és szabad civil szféra van",
és minden alapot nélkülöz a civil társadalommal szembeni kormányzati nyomásgyakorlásként értelmezni hatósági eljárásokat, amelyek néhány szervezet gazdálkodásával kapcsolatban indultak.
Szijjártó a Magyarország szerepe az Európai Unióban című előadásában hangsúlyozta, hogy Európa megerősödéséhez, versenyképességének visszaszerzéséhez helyre kell állítani a munka és a család becsületét, nyitottá kell válni az együttműködésre a világ leggyorsabban fejlődő térségeivel, továbbá csökkenteni kell az egyoldalú energiafüggőséget és meg kell erősíteni a tagállamokat, mert gyenge országok nem alkothatnak erős közösséget.
A miniszter a következő időszak céljairól szólva kiemelte, hogy az európai uniós országok közül Magyarországon kell biztosítani a legolcsóbb energiát az ipar számára, és ötmillióra kell emelni a foglalkoztatottak számát. (MTI nyomán)