Orbán Viktor nyitóbeszédével kezdte meg munkáját a Budai Vár rekonstrukciójával foglalkozó Nemzeti Hauszmann Bizottság. Arról, hogy ott mi zajlott, L. Simon László számolt be. Szerinte a miniszterelnök elvi, szellemi kereteket határozott meg, hogy miért fontos jelentős forrásokat fordítani a következő évtizedekben erre a projektre. L. Simon elmondta azt is, hogy a bizottság tagjai mind kulturális feladatokat szánnának a várnak, ahonnan költöznie kell a könyvtárnak alighanem.
Azt lehet tudni, hogy a tervek szerint a várba költözik a Miniszterelnökség és a miniszterelnök irodája is, az azonban kérdés, hogy mi lesz a Palota kiürítendő részeivel. Korábban arról szóltak a hírek, hogy az elköltöző Nemzeti Galéria és az Országos Széchényi Könyvtár helyén szálloda, államtörténeti múzeum és állami rendezvényház lesz.
A Miniszterelnökség várba költöztetésének csupán a megtervezése is 1,4 milliárd forintba kerül, ezt a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánította.