A Mol sürgősen kivenne 130 millió eurót az INA-ból

gazdaság

Új eszközt vetett be a horvát kormánnyal folytatott háborújában a Mol. Kedden kezdeményezték a horvát olajipari vállalat, az INA rendkívüli közgyűlésének összehívását, ahol egyetlen napirendi pontként

kétmilliárd kuna (260 millió euró) osztalék rendkívüli kifizetéséről határozhatnának.

A Mol és a horvát állam vitában áll az INA irányítási jogai miatt. A horvát ügyészség vádjai szerint a Mol korrupcióval vette rá az akkori horvát miniszterelnököt, Ivo Sanadert az irányítási jogok átadására. A vádat a Mol visszautasítja.

A vitában már felmerült, hogy a Mol inkább eladná részesedését, de most más utat választottak. Az INA pénzügyi helyzetének stabilizálására és a vállalat nyereségessé tételére hivatkozva osztalékfizetést kezdeményezett, amit közleményében azzal is indokol, hogy

a horvát állam nem támogatja a befektetőbarát környezet megteremtését, ezért elérkezetnek látják az időt korábbi befektetéseik realizálására.

A Molnak valamivel 50 százalék alatti tulajdona van az INA-ban, így kb 130 millió euró (kb. 40 milliárd forint) osztalékra számíthat.