Valamit elad jövőre az állam

gazdaság
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Ingó és ingatlanvagyon-értékesítésből, vagy frekvencia- és koncessziódíjból származhat majd a jövő évi költségvetési törvénytervezetben előirányzott 169 milliárd forintos, állami vagyonértékesítésből származó bevétel - derült ki szerdán Budapesten az Országgyűlés költségvetési bizottságának ülésén.

Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkára az ülésen elmondta, hogy az európai uniós módszertan szerint is bevételt eredményező vagyonértékesítéssel, vagyonhasznosítással számol a kormány, tehát

nem a stratégiai fontosságú állami cégek értékesítéséről van szó.

Az NGM-nek azért kellett magyarázkodnia, mert korábban semmit nem mondtak arról, hogy pontosan mit jelent a jövő évi költségvetésben Egyéb értékesítési és hasznosítási bevételek címen szereplő sor, amin 169 milliárdos tervezett bevétel szerepel. Hogy miből jöhet össze jövőre ennyi pénz, arról eddig csak találgatni tudott a média, a napi.hu például az E.On-tól átvett gáztározók lehetséges eladásáról írt, ahol a Gazprom lett volna a vevő. Hogy pontosan honnan is lesz meg ez a pénz, azt továbbra sem tudjuk, hiszen az államtitkár közlése alig zárt ki valamit.