Így változtatja meg a szociális támogatások rendszerét a kormány, mondta ma Czibere Károly, az EMMI szociális ügyekért felelős államtitkára az MTI szerint. Úgy tervezik, hogy már márciusban elindul az új rendszer. Lesz még települési támogatás, valamint foglalkozáshelyettesítő támogatás (fht) és egészségkárosodotti és gyermekfelügyeleti támogatás (ez utóbbi a korábbi rendszeres szociális segély, amit a nem munkaképesek kapnak).
A kormány ugyan próbál úgy tenni, mintha csak a neve változna meg a támogatásoknak, de valójában a költségvetést megalapozó törvény benyújtása óta lehet tudni, hogy alapvetően megváltozik a rendszer:
eddig az államnak kötelezően segítenie kellett a bajba jutottakon, mostantól viszont ez az önkormányzatok, járások döntésére lesz bízva.
A kormány szerint ez igazságos.
Ez sem mellékes körülmény, hogy a kormány úgy építi le és köti feltételekhez a segélyezési rendszert, hogy közben százezrek szakadnak le.