A bíróság szerint a Gyermekrák Alapítványnak tűrnie kell, ha a 444 ellenőrzi

jog
  • Beperelt bennünket a Gyermekrák Alapítvány.
  • Ezért a cikkért: Hiába várnak a Gyermekrák Alapítvány támogatására a gyermekonkológiai központok
  • A Fővárosi Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság csütörtökön 10 sérelmezett pontból kilencben nem adott igazat az alapítványnak.
  • A Gyermekrák Alapítvány nem adja fel, tovább pereli az újságokat. Minimum 150 milliót akar beszedni a sajtótól.
  • A 444-et a TASZ védi.

Mester Csabával, a Gyermekrák Alapítványt képviselő ügyvéddel volt még egy izgalmas beszélgetésünk, amit változtatás nélkül közlünk, mert kiderül belőle, hogy mi a gondja az alapítványnak a sajtóval: az hogy kontextusba helyez, és értelmez.

444: – Ebben a cikkben a minisztérium által közzétett adatokat vettük át. A minisztériumot be fogják perelni?

Mester Csaba: – Erről nem hozott döntést az ügyfelem. A sajtószerveket mindenképpen. A minisztérium által kiadott adatokon túlmenően olyan kontextusba helyezték a minisztériumi táblázatot, ami igazándiból okozza a kárt. Önmagában egy táblázat, és egy minisztériumi közlés még nem, mert nincs körülötte kontextus. Ha a minisztérium rossz adatokat tesz közzé, és azt valaki olvassa, az még nem fogja rossz színben feltüntetni, mert azt sem fogja tudni az olvasó, hogy az valós adat vagy nem valós adat, és hogy akkor úgymond loptak-e el pénzt vagy nem loptak el pénzt. Önmagában a minisztérium téves közlése nem alkalmas hátrány okozására, mert nincs mivel összevetni. De amikor ezt sajtószervek megfelelő kontextusban szépen értelmezik, és azt mondják, hogy 2010 óta szinte semmit nem kaptak a kórházak a Gyermekrák Alapítványtól, akkor azért már más a kontextus.

444: – De most nem ezt a részét bírálta el a bíróság, hiszen önök a konkrét adatok miatt pereltek.

Mester Csaba: – Nézze, az ítélet részletes elemzésébe nem szeretnék belemenni. Várjuk meg a bíróság írásbeli indoklását.

Kapcsolódó cikkek
Legfrissebb videóink

Magyar Péter: Milyen emberek maguk? – forró pillanatok napirend előtt

Az Orbán-kormány által okozott pusztítás mértéke jó lelkiismerettel vethető össze a tatárjárással, mondta Magyar Péter a parlamentben. Az ellenzék a demokratikus működést kérte számon.

plankog, Botos Tamás
video

„Ha hurrikán lenne, akkor is kijönnék dragbe” – ilyen volt a Budapest Pride

Míg tavaly voltak akik szorongva vagy félve jöttek ki, a résztvevők idén már sokkal felszabadultabban tudták élvezni a felvonulást, még a hőségriadó ellenére is. A menetelőket többek között arról kérdeztük, hogy hiányolják-e Magyar Pétert a felvonulásról.

Bokros Dorka, Jelinek Anna
video

Lángol Oroszország, már egy moszkvai sem képzelheti azt, hogy az Ukrajna elleni háború nem létezik

Idén sincs nyári uborkaszezon a világpolitikában: lángol Oroszország, az ukránok komolyan összefeszültek a lengyelekkel, folynak a tárgyalások az iráni háború végéről, miután Trump véleményes győzelmet hirdetett, hadügyminisztere pedig ismét saját szövetségeseiket nyomasztja. Mindeközben hazai szempontból fontos fejlemény, hogy már nem a magyar kormány az oroszok trójai falova az EU-ban.

plankog, Takács Lili, Takács Márk, Botos Tamás, Takácsy Dorka
video

Tisztítótűz és vagyonvisszaszerzés – Magyar Péter a 444-en

Miután a parlamentben jelentette be a Tisztítótűz művelet elindítását, a miniszterelnök élőben válaszol kérdéseinkre.

plankog, Czinkóczi Sándor, Botos Tamás, Kristóf Balázs
POLITIKA

Magyar Péter: Nem szoktak unalmasak lenni ezek az ülések, nem érdemes kimenni kávézni

„Résen kell lenni” – Magyar Péter szerint erre figyelmezették a régi motorosnak számító uniós vezetők az első EU-csúcsa előtt. Az új miniszterelnök azt ígérte, hogy bármilyen hosszú is lesz az éjszaka, nem fog kimenni kávézni.

Kiss Bence, plankog, Jelinek Anna
video