A nol.hu úgy tudja, hogy a rendőrség éppen akkor fogott el egy nyíregyházi kábítószer-kereskedőt, amikor az S. Zoltán 38 éves nyíregyházi lakosnak adott el drogot.
A lap szerint a vásárló, aki ellen kábítószer birtoklása miatt folyik eljárás, nem más, mint Sipos Zoltán, a szélsőjobboldali Nemzeti Őrsereg kapitánya. A szervezet több ponton kapcsolódik a Jobbikhoz, a tagjai pedig vállalják, hogy életüket „a Szent Korona által sugallt egyetemes és örök isteni törvényekhez” igazítják, és kerülik a „magatartásformákat, amelyek következtében befolyásolhatóvá válhatnak” – írja a Népszabadság.
Sipost éppen október 15-én, a nyilas hatalomátvétel 70. évfordulóján fogták el a rendőrök. A lap szerint a vásárolt fű meghaladta az „egyéni, alkalmi felhasználáshoz általában szükséges” mennyiséget.
Nem Sipos az első tag, aki a jelek szerint megtagadta a szervezet értékeit: Bodrog László volt kapitány, aki néhány éve még rasszista pártnak nevezte a Fideszt, most már a Fidesz-KDNP kisvárdai önkormányzati képviselője.