A magyar állam meghúzta a novembert

külföld
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Az államháztartás központi alrendszerének pénzforgalmi többlete idén novemberben 95,9 milliárd forint volt, így a hónap végére a hiány 713,7 milliárd forintra, az éves előirányzat 72,5 százalékára mérséklődött - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium hétfőn. A központi költségvetés 938,2 milliárd forintos hiánnyal, míg a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 198,2 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 26,3 milliárd forintos többlettel zártak.

A tárca kiemeli, hogy az éves, európai uniós módszertan szerinti hiánycél továbbra is a GDP 2,9 százaléka; a pénzforgalmi adatok a cél teljesíthetőségét erősítik meg. Az NGM közleménye szerint a gazdasági növekedés felfutása, a foglalkoztatás bővülése, valamint az online pénztárgépek bekötéséből származó többletbevételek jelentősen javítják a költségvetés számait.

A kiadások és a bevételek a szokásos évenként ismétlődő módon, időben eltérően oszlottak meg, emiatt a hiányszámok 2014-ben sem időarányosan változtak: míg az év első felében a kiadások meghaladták a bevételeket, addig az év második felében a hiány csak kis összegben növekedett, egyes hónapokban - mint idén szeptemberben, októberben és novemberben - csökkent is. (MTI)