19 év után szabadulhat a fogságból Hada, a kínai mongolok autonómiamozgalmának vezére. Hada még a nyolcvanas években csatlakozott a hivatalosan Belső-Mongol autonóm területnek nevezett, de valójában egyáltalán nem autonóm Dél-Mongólia önrendelkezésének eléréséért küzdő földalatti mozgalomhoz, majd lett első elnöke a Dél-mongóliai Demokratikus Szövetségnek, ami 1994-től saját újságot is kiadott.
1995-ben a párt utcai tüntetéseket szervezett, ezután tartóztatták le Hadát, akit egy évvel később kémkedésért, szeparatizmusért és ellenforradalmi tevékenységekért 15 év börtönre ítélték. 2010-ben szabadult volna, de ekkor még halmazati büntetésként fogolytáborba küldték.
Felesége, Hszinna, akivel egykor könyvesboltot működtettek, az elmúlt években gyakran fordult a nyugati nyilvánossághoz, aminek nyomán emberjogi szervezetek, de Washington és Brüsszel is felemelték hangjukat Hada védelmében. A kínai hatóságok bosszúból megtiltották családtagjainak, hogy látogassák.
Hada állítólag nincs jól. (MTI)