Sneider Tamás, az Országgyűlés jobbikos alelnöke szerdai sajtótájékoztatóján kijelentette:
"Végleg megálljt kell parancsolni a Szent Korona mása gyalázásának, ami az utóbbi időben megsokszorozódott."
Szaporodik fogamban az idegen anyag, mint a képi mása gyalázása. Legutóbb például Varga Viktor D-listás énekes gyalázta (= hiányos öltözékben felvette) a tárgy képi mását Kasza Tibor D-listás műsorában:
Sneider Tamás hozzátette, hogy a törvény jelenleg egy évi elzárással büntetheti azt, aki a Szent Koronát, a címert, a zászlót meggyalázza. Értékelése szerint a törvényalkotó célja ugyanakkor nem az volt, hogy a korona nagyobb védelmet kapjon, hiszen az egész parlamenti őrség védi, erős búra alatt van, tehát nehéz lenne elrabolni és meggyalázni.
Hogy mennyire erős és milyen színvonalú az a búra, arról Habony Árpád is nyilatkozott:
Az ellenzéki politikus azt hangoztatta: a korona képi mását, hasonló ábrázolását is védeni kell. Sneider Tamás több példát hozott arra, milyen esetekben tettek feljelentést, egyúttal elítélte, hogy üzletszerűen árusítani fognak olyan pólókat, amelyek szerintük a nemzeti szimbólumot gyalázzák.
Szerintem akkor zászlót se lehessen árulni! (via MTI)