Egyetlen egy embert vonhatnak felelősségre az amerikaiak kínzásaiért: egy lengyelt

külföld

Zbigniew Siematkowski a lengyel titkosszolgálat vezetője volt 2002 és 2004 között, ő adta meg az engedélyt az amerikaiaknak, hogy használhassák az ország létesítményeit saját céljaikra. A férfi ellen már hét éve folyik a nyomozás, de lengyel sajtóértesülések szerint az amerikai szenátus kínzásjelentése után felgyorsulhat az eljárás.

A gyanú szerint nemzetközi egyezményeket sértett azzal, hogy elnézte az amerikaiak jogsértő tevékenységét egy lengyel katonai bázison.

Ha vádat emelnek ellene, az elég fura lesz, hiszen azok, akik konkrétan végrehajtották a kínzásokat, tudtak róluk vagy parancsot adtak rájuk, a jelek szerint a jog felett állnak.

A most nyilvánosságra került kínzásjelentésben a "Detention Site Blue" az, ami szakértők szerint a lengyelországi Stare Kiejkuty katonai bázison történteket jelöli. Khálid Sheik Mohamedet például itt kínozták meg, többek között a waterboarding nevű, vízbefulladást imitáló módszerrel, közel kétszázszor. De itt hajtották végre a sokat idézett fúrógépes, eljátszott kivégzéses kínzásokat a szaúdi Abd al-Rahim al-Nasrin. Rajuk kívül még három embert tartottak itt fogva.

A lengyelek állítólag csak 15 millió dollárnyi készpénz fejében voltak hajlandóak bővíteni a bázist 2002-ben, majd egy évre rá meg is szüntették az egészet.

(Economist.)