Közmunkára küldték a Svájcba visszatérő dzsihádistát

külföld

Sok nyugati ország problémája most, hogy mit kezdjen azokkal az állampolgáraival, akiket valahogy Szíriába csábított és betoborozott az IS. Van ahol börtön jár azoknak, akik rájöttek, hogy a dzsihád nem pont akkora móka, mint azt korábban gondolták. Svájcban most zajlott le az első ilyen per, és a döntés értelmében a 30 éves férfi, aki még tavaly év végén utazott el a Közel-Keletre, 600 órányi közmunkán kell átessen.

A svájci legfőbb ügyész, Michael Lauber elmondása szerint a program már ezen a héten elindul. A férfi nevét nem hozták nyilvánosságra. Annyit tudni, hogy Vaud kantonból utazott el,  és a szélsőségesek az interneten szervezték be. Saját elmondása szerint korábban nem volt járatos az iszlámban, propagandavideók győzték meg arról, hogy oda kell utaznia harcolni.

Viszont a kiképzőtáborban két hét után rájött, hogy ez nem neki való, ezért jelezte, hogy távozna. Ekkor börtönbe zárták, 54 napig volt a dzsihádisták foglya.

A férfi hazatérése után mindenben együttműködőt a svájci hatóságokkal, és azt állítja, hogy minden kapcsolatot megszakított a terroristákkal.

Becslések szerint több ezer olyan nyugati önkéntes lehet, akik az IS-hez csatlakoztak. A titkosszolgálatok és a közvélemény is komolyan aggódik amiatt, hogy a hazatérők között lehetnek olyanok, akik veszélyt jelenthetnek, mivel a céljuk éppen az lehet, hogy a nyugati országokban hajtsanak végre terrortámadásokat. Amikor az enyhének tűnő ítéletről kérdezték a legfőbb ügyészt, azt mondta, hogy ez csak erre az egy konkrét esetre vonatkozik, és hogy minden egyes visszatérő dzsihádistára külön tárgyalás vár, ahol történeteik minden részletét figyelembe fogják venni. (Telegraph)

Kapcsolódó cikkek