Orbán: A magyarok üdvözlik az illiberális demokráciát

POLITIKA

Orbán Viktor sajátos alkotmányértelmezést is adott a Bloombergnek, aminek, ugye, arról is beszélt, hogy a magyar gazdaság olyasmi, aminek nem kéne működnie, azt mégis.

Orbán és a Fidesz alkotmánymódosításaival szemben az egyik legfőbb ellenérv, hogy tudatosan leépítette hatalma alkotmányos korlátait. Ezt szokás összefoglalóan - és halálunalmasan -

a fékek és ellensúlyok

rendszerének nevezni. Na, ez az, aminek Orbán szerint "kizárólag az Egyesült Államokban, vagy más elnöki rendszerekben van értelme, ahol két egyenrangú hatalmi központ, a törvényhozás és az elnök működik". Európában szerinte nem ez a helyzet.

Valójában a fékek és ellensúlyok rendszerének a hatalmi ágak – a törvényhozói, végrehajtói és bírói – hatalmának kiegyensúlyozása a lényege, de ebbe most ne menjünk bele túl mélyen. Nézzük inkább, mit gondol még Orbán, aki amúgy annak idején elvileg tanult erről.

Azt, hogy

„a fékek és ellensúlyok rendszere amerikai találmány, amit Európa intellektuális renyhesége miatt elfogadott”.

Így Orbán szerint neki sincs mit tennie, el kell fogadnia a létezését. Épp ezért

„csak bólintani tudok, és amikor kiköltöztetem az irodámat egy volt rendházba, azzal a fékek és ellensúlyok rendszerét erősítem”.

Orbán ezután még azt is fejtegette, hogy az illiberális Magyarországon mást jelent, mint az angol nyelvben, merthogy Magyarországon „a liberalizmus szitokszóvá vált”.

„A magyarok üdvözölték az illiberális demokráciát

- mondta Orbán a hírügynökségnek.

Az, hogy ez angolul mást jelent, nem az én problémám. Magyar kontextusban a liberális szó negatívvá vált. A liberális demokráciának Magyarországon nincs vagy nagyon kevés a támogatottsága. Azt akarom mondani, hogy nem igaz, hogy a demokrácia csak liberális lehet. Magyarországon demokrácia van, pont, nincs szüksége jelzőkre."

(Via Bloomberg)