A dohánycégek szerint nem ésszerűek a keddi iparági törvénymódosítások

gazdaság

A külföldi dohánygyárak közleményben ítélték el a kedden megszavazott iparági törvénymódosításokat, köztük az integrált dohány-kiskereskedelmi ellátó felállítását és a kiskereskedelmi árrés növelését. Azt írták, hogy

„A megszavazott intézkedések egyértelműen rossz példaként szolgálnak a magyarországi befektetéseket fontolgató, külföldi tulajdonú vállalatok számára, és jelentős negatív hatásai lesznek a magyar gazdaságra nézve: munkahelyek szűnnek meg, és a feketepiac térnyerése miatt számottevő adóbevételtől eshet el az állam.”

A közleményt jegyző British-American Tobacco Pécsi Dohánygyár Kft., az Imperial Tobacco Magyarország Kft., a JTI Hungary Zrt. és Philip Morris Magyarország Kft. szerint megkérdőjelezhető az is, hogy az integrált dohány-kiskereskedelmi ellátóról szóló törvényjavaslat megfelel-e az uniós, illetve a hazai jogszabályoknak, így

a javaslat megszavazása Magyarországot további jelentős jogi kihívások elé állíthatja.

A négy dohánycég szerint az integrált dohány-kiskereskedelmi ellátó felállítása az eddig működtetett közvetlen dohánytermék-értékesítési rendszerek megszűnését eredményezi, amelyek jelenleg hozzávetőlegesen összesen 800 munkavállalót foglalkoztatnak, és több milliárd forint összegű beruházást jelentenek a hazai piacon.

A közlemény tiltakozik az ellen is, hogy a kereskedelmi árrés növelése jelentősen növeli a dohányvállalatok terheit, így pedig közvetetten a feketepiacot segíti,

amelynek aránya Magyarország egyes településein már jelenleg is meghaladja az 50 százalékot.

„Az iparági szereplők készek támogatni minden ésszerű és hatékony szabályozásokra irányuló kormányzati kezdeményezést, azonban sajnálatos módon a megszavazott törvényjavaslat nem felel meg ezeknek az alapvető kritériumoknak.”

- zárul a közlemény.