A Napi Gazdaság szerint a miniszterelnökség saját hatáskörében vizsgálja a Svájci alap felhasználását, vagyis azt, amit még a Századvég lapja is csak "esetleges visszaéléseknek" nevez. A vizsgálatról az alapot kezelő szervezetek - az Ökotárs, a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány, az Autonómia Alapítvány és a Kárpátok Alapítvány - tájékoztatták az alapból pénzt nyert civil szervezeteket.
Svájc az Ökotárs ellen indított kormányzati ellenőrzéskor felfüggesztette a pénzek utalását, de novemberben bejelentette, hogy mivel számukra hitelt érdemlően bebizonyosodott, hogy az Ökotárs nem adott okot a bizalomvesztésre, újra küldik a pénzt.
Most viszont kiderült, hogy a kormány ebbe nem nyugszik bele, és folytatja a vizsgálatot. Mindezt a Kehi gyanújára alapozva, amely szerint kettős finanszírozás állhat fenn. Az alap kezelői ezt tagadják.
A lényeg, hogy most még 45 napig vizsgálódik a kormány, így addig nem lesz pénz a svájci alapból. Amúgy 30 projekt vár támogatásra augusztus 11. óta. (Napi Gazdaság via MTI)