Alighogy kirobbant, máris tovagyűrűzik a csokoládépapír-gate, amely egyébként mindeközben az éhező gyerekekről tereli el a figyelmünket.
Megírtuk, hogy Ikotity István bajai LMP-s megszerezte a hétfői parlamenti ülésen a miniszterelnök által elfogyasztott csokit, majd árverésre bocsátotta mint a cinizmus ereklyéjét a Vaterán.
Éles szemű olvasónk Gyurcsány-szakértőnk azonban kiszúrta, hogy Ikotity, legalábbis az esetről készült fotók tanúsága szerint, nem az Orbán előtti, hanem a Semjén Zsolt előtti csokit tehette el.
Orbán csokiján ugyanis egy, Semjénén viszont kettő gyerekalak látható, amely szerepel a vaterás képen is. Persze az is lehet, hogy Orbán Semjénéből is majszolt, de azt is figyelembe kell vennünk, hogy az ördög a részletekben (és a költségvetési módosításokban) rejlik.
Ha tehát beszáll az árverésbe, készüljön fel, hogy lehet, hogy csak a cinizmus ereklyéjének a helyettesére alkuszik. (Az is valami, persze).
Megkérdezzük Ikotityot is természetesen, hogy mi az igazság. (Ha van olyan egyáltalán.)