A Telekom megvizsgálta, hogy nyomást gyakorolt-e a kormány az Origóra, de az eredményt nem mondja el

Média

A Magyar Telekom kommunikációs igazgatósága azt mondta a Népszabadságnak, hogy a cég tulajdonában lévő Origo Zrt. főszerkesztőváltási botrányának ügyében lezárult a vizsgálat, és az eredményhez kapcsolódóan megtették a szükséges lépéseket. Többet viszont nem akartak mondani: a belső vizsgálat eredményét belül kezelik.

A vizsgálatot Pethő András, az Origo azóta felmondott főszerkesztő-helyettese kezdeményezte, aki hivatalosan jelezte a Magyar Telekom belső ellenőrzésének, hogy rendszeresen érte politikai nyomásgyakorlási kísérlet az Origo szerkesztőségét (Pethő szerint ez a fideszes Várhegyi Attila cége, a Prestige Media Reklámügynökség Kft. feladata volt), és ez vezetett Sáling Gergő főszerkesztő kirúgásához, aki mindig nemet mondott.

Pethő András is ma kapott hivatalos tájékoztatást a vizsgálat lezárásáról, mint mondta, a közlemény nagyon rövid volt, annyi állt benne, hogy a vizsgálat a napokban lezárult, és hogy:

„Vállalatunk a vizsgálat eredményéhez kapcsolódóan megtette a szükséges lépéseket.”

Tehét született eredmény, és lépseket is tettek miatta. Pethő érdeklődött a Telekomnál, hogy mi az eredmény, és mik a szükséges lépések, de azt mondták, hogy mivel ez egy belső vizsgálat, az eredményt is belül kezelik, ő pedig a vizsgálat kezdeményezése óta felmondott.

Pethő azt mondta, nem érti, hogy miért tartott ilyen sokáig a vizsgálat, és azt sem, hogy az ügy főszereplőjét, Sáling Gergőt miért csak hónapokkal később, már Vaszily Miklós Origo-vezérigazgató távozása után hallgatták meg.

Mint azt júniusban megírtuk, ebben az ügyben vastagon benne van a németek gazdasági érdeke és a magyar politika is.