Két hónapja írtuk meg, hogy áprilisban két bosnyák származású osztrák lány, a 16 éves Samra Kesinovic és a 15 éves Sabina Selimovic eltűnt Bécsből, ahol felnőttek.
Mint kiderült, Szíriába mentek, hogy csatlakozzanak az ISIS (IS, Iszlám Állam) dzsihádista harcosaihoz, és a szüleiknek csak egy üzenetet hagytak hátra, hogy ne keressék őket, elmentek Allahot szolgálni, és meghalni érte.
Úgy tűnik, hogy ez már össze is jött.
David Scharia, az ENSZ-BT Terrorizmus Elleni Bizottsága magas rangú izraeli szakértője szerint információjuk van arról, hogy mindkét lányt bevették az ISIS-be, és az egyikük a harcokban meghalt Szíriában, a másikuk pedig eltűnt.
A lányokat az ISIS a neten kirakatfigurákként használta toborzásra, de a férjük engedélye nélkül nem nagyon csinálhatnak semmit. Felmerült, hogy terhesek is lettek, de ezt az egyikük állítólag SMS-ben tagadta. Az Interpol továbbra is körözi őket. (Daily Mail)