A rendőrségé az év térképe

bűnügy

Az idei év egyik legjobb története volt a nő, aki becsoszogott a bankrablás közepébe, sorszámot húzott (!!!), majd csigalassúsággal a rabló után indult. A rabló elsütötte a fegyverét a dulakodás közben, de nem találta el a nőt, viszont a fegyverrel megütötte a bátor asszonyt. A nő ennek ellenére nem hagyta magát, és letépte a rablóról a maszkot, így láthatóvá vált az arca, a rendőrség már így adott ki körözést ellene.

El is fogták, a rendőrség most pedig beszámolt a nyomozásról.

A férfi összesen 23 helyszínen csapott le, és mivel nincs jogosítvány

így busszal, illetve vonattal közelítette meg az általa előre feltérképezett és terepszemle alá vett helyszíneket. Előfordultak olyan esetek, amikor a kerékpárját vonattal utaztatta le, hogy aztán azzal meneküljön el a bűncselekmény elkövetése után.

De nem is ez a lényeg, hanem a BAZ-megyei rendőrség grafikusának delejező térképe, amivel illusztrálták a férfi bankrablásait:

23_bankrablas_0

A HAJSZA VÉGET ÉRT!