Kemény lesz ez az este: soha nem volt még olyan hosszú éjszakánk, mint ami most kezdődik

meghökkentő tudomány

ezgif-673847649Az egy dolog, hogy ma van a téli napforduló, tehát ma számíthatunk az év leghosszabb éjszakájára, mint mindig december 21-én. De ez mind semmi, mert

a mai lesz a leghosszabb éjszaka a Földön valaha.

 

Már annak, aki most az északi féltekén van.

A Föld forgása bármilyen apránként is, de lassul, írta pár éve Colin Schultz tudományos blogger. Ezért igazából az összes téli napforduló északon, illetve nyári napforduló délen az aktuális leghosszabb éjszakát hozza el. Évente a másodperc 15-25 milliomod részével lassul csak a Föld forgása, elvileg a Hold vonzása által keltett súrlódás miatt. De hosszú távon ez elég kemény: amikor a Hold 4,5 milliárd évvel ezelőtt létrejött, még 6 óra hosszú volt egy nap, szóval négyszer ilyen gyorsan forgott a Föld.

FRISSÍTÉS - és ebből semmi nem igaz. Valójában ugyanis 1972 december 21-ének éjszakáját még mindig nem sikerült megdönteni. A Föld ugyanis nem egyenletesen lassul, és az utóbbi negyven évben még egy picit gyorsult is.

ancient

:-(

(Vox.)