Na ezt nevezem nemzeti konzultációnak!
Az MSZP és az Együtt képviselői a Facebookon azt írják, ilyen cinizmust még nem láttak.
A vitát egyébként a szocialisták kezdeményezték. Később valószínűleg már több kormánypárti lesz bent, mivel a Fidesz kezdeményezésére déltől rendkívüli ülésen az Áder János által az Országgyűlésnek megfontolásra visszaküldött két törvényt, az épített környezet alakításáról és védelméről szólót, illetve a kereskedelemről szóló törvény módosítását vitatják majd meg.
Update: A kormánypárti képviselők távolmaradása miatt határozatképtelen volt az Országgyűlés, így a Ház nem tudta elfogadni az ellenzék által az útdíj ügyében kezdeményezett rendkívüli ülés napirendjét, Latorcai János levezető elnök ezért berekesztette a tanácskozást.