Maga Putyin elnök törölte el az újévi szabadságot, a gazdasági válságra hivatkozva. A televizióban is közvetített kormányülésen az államfő azt mondta a minisztereknek, hogy nem vehetik ki január elseje és tizenkettedike között szokásos szabadságukat, mert idén ez nem fér bele.
A lépés mögött egyértelműen a gazdasági nehézségek állnak: a zuhanó olajárak és a szankciók miatt az orosz gazdaság szörnyű állapotba került, erről itt írtunk többet. Putyin le is szidta a kormányt, szerinte több hibát is elkövettek az elmúlt években, ami súlyosbította az ország helyzetét. Ugyanakkor szerinte a most kitört válságra jól reagáltak.
Ugyanakkor szintén csütörtökön Oroszország pénzügyminisztere, Anton Sziluanov arról beszélt, hogy vége a rubelválságnak, és ezzel együtt az instabilitás időszakának is. (Atlantic)