A Netpincér azt mondja, többet reklámozna, ezért kér több pénzt az éttermektől

gazdaság

Szombaton megírtuk, hogy a Netpincér nevű internetes kajarendelő-szolgáltatás áremelést tervez, arra kéri a partneréttermeit, hogy ezentúl a netes rendelések után az eddiginél nagyobb jutalékot adjanak le. Az emeléssel kapcsolatos kérdéseinket feltettük a Netpincérnek is. Ezt válaszolták:

„Nálunk az ügyfél az első, ezért a következő pár hétben többek között a vevőszolgálatunk személyre szabásán, valamint a vendégeinknek nyújtott ajánlataink továbbfejlesztésén dolgozunk, eleget téve azon stratégiai célkitűzésünknek, hogy nálunk a megrendelők az ételrendelési szolgáltatást extra költségek vagy pótdíjak nélkül vehessék igénybe. Ezzel egy időben az éttermek számára nyújtott szolgáltatásainkat is fejlesztjük annak érdekében, hogy az együttműködés a jövőben mindkét fél számára még jövedelmezőbb legyen, értve ezalatt részünkről a nagyobb mértékű marketing befektetést, ami terveink szerint jelentős többletforgalmat generál majd partneréttermeinknél.”