Már Észak-Korea feketepiacain is kapható az online forgalmazott, így aztán hamar a torrentre is felkerülő akcióvígjáték, amelyben két újságíró megöli a kommunista diktátort, Kim Dzsongunt.
Arról már írtunk, hogy a mozi különös sikert ért el az amerikai moziforgalmazás történetében, most az Independent egy ellenzéki észak-koreai rádióra hivatkozva azt írja, harminc fontnyi pénzt, azaz kb. 12 ezer forintot is kifezetnek egy kalóz-DVD-ért.
A hasonló piacokon árult dél-koreai alkotásokért ennek csak a tizedét kérik el.
Közben az észak-koreai vezetés mindent megtesz annak érdekében, hogy ne váljon a film valósággá (nem szpojlerezem el, de nagy szerepe van végül a merényletben a médiának): megerősítette a határellenőrzéseket és igyekszik levadászni a kalózkópiákat.
Ha már kalózkodás: ugyancsak év végi hír, hogy az év legnagyobb kalózáldozata, a Wall Street Farkasa c. film lett. (Mondjuk a filmes toplistáknak azért sincs értelmük, mert a filmeket folyamatosan mutogatják be egész évben.) A második a Disney Frozenje lett, harmincmillió letöltéssel. Mindezt a BBC-n olvastam, pedig a Hollywood Reporter írta meg az Excipio adatai alapján.