Gulyás azt ígérte Schiffernek, hogy lesz ötpárti egyeztetés

POLITIKA

A fideszes Gulyás Gergely ma arról beszélt, hogy változtatni kéne a gyülekezési törvényen. Schiffer András erre azt írta, hogy ez nem jó ötlet. Gulyás Gergely erre most ezt a közleményt adta ki:

„A Fidesz továbbra is kiáll az alkotmányos alapjogok – így a gyülekezési jog – zavartalan gyakorolhatósága mellett. Tesszük ezt természetesen akkor is, amikor a kormány elleni tüntetők jogairól van szó.

Örülök annak, hogy Schiffer András is »valós anomáliának« tartja azokat a problémákat, amelyek miatt a gyülekezési törvény módosításának szükségességét felvetettem, és amelyek semmilyen formában nem korlátozzák a gyülekezési jog rendeltetésszerű gyakorlását.

Schiffer András ötpárti egyeztetésre vonatkozó kérését – bármilyen, a gyülekezési törvényt érintő módosítás benyújtását megelőzően – a Fidesz-frakció teljesíteni fogja.”