Több jelenlegi és volt külföldi állam- és kormányfőnek, így Orbánnak is, illetve nemzetközi szervezetek vezetőinek küldött ma újévi üzenetet az orosz elnök.
Obamának azt üzente: Moszkva jövőre egyenrangú kétoldalú kapcsolatokra számít a két ország között. Putyin emlékeztette Obamát a szövetségesek által a II. világháborúban aratott győzelem közelgő 70. évfordulójára, ami emlékeztet „az Oroszország és az Egyesült Államok által a béke és a nemzetközi stabilitás fenntartásában viselt felelősségre”. Putyin újévi üdvözletet küldött George W. Bush-nak is.
Angela Merkelnek azt üzente, reméli, jövőre is folytatódik Oroszország és Németország között a konstruktív párbeszéd és a partneri kapcsolatok erősítése érdekében kifejtett aktív közös munka. Újévi üzenetet kapott Gerhard Schröder volt német kancellár is.
Ferenc pápának is üzent. Eszerint Putyin reméli, az Oroszország és a Vatikán közötti építő jellegű együttműködés gyümölcsözően fejlődik a közös keresztény értékek, az igazságosság és a humanizmus eszményeinek alapján.
Orbánnak pedig azt üzente: számít az orosz-magyar kapcsolatokban rejlő lehetőségek megőrzésére és intenzívebbé tételére. Az üzenet szerint: „Ez megfelel mindkét ország alapvető érdekeinek, és része az európai stabilitás és biztonság szavatolásának.”
Petro Porosenko ukrán elnök neve hiányzik az újévi üzenetek több tucat címzettjének a Kreml által közzétett listájáról – írja az MTI.
Putyin üdvözölte a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség korrupt vezetőit is.