Új Szabadi Bélája van a magyar politikának

sport

Azt írja a Tumblren ad-libitum, hogy a családdal vasárnap reggel egy fővárosi uszodába ment, és ott ki akarta próbálni a már késznek tűnő új szárnyat. Látva, hogy „két pasas bent épp úszott”, a jegyvásárlásnál meg is kérdezték, hogy be lehet-e menni. Erre azt a választ kapták, hogy nem, mert még nem adták át, arra pedig, hogy akkor hogyhogy bent úszik két ember, az mondták:

„Ja, az az elnök és a fia.”

A klubelnök természetesen politikus, így az eset hasonlít a kisgazda Szabadi Béla ügyére, akit még a kilencvenes években hoztak hírbe a Fradi uszodájával.

Bástya elvtárs a Tanú című filmben

A Világgazdaság akkor Kisgazda Bástya elvtárs címmel azt írta Szabadiról, hogy az államtitkár/Fradi-alelnök a vízilabdásokat kiparancsolta a vízből, mondván, úszni akar, és az az ő ideje. Szabadi cáfolta a cikk állításait, a lapnak pedig több helyreigazítást is le kellett hoznia az ügyben.

De mégis történt valami, mert Torgyán József miniszter pár nappal később, a cikk és a cáfolatok megjelenése után egy belső, minisztériumi körlevélben a következőket írta: „Tudomásomra jutott, hogy a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium kezelésében álló Népligeti uszodát egyes minisztériumi vezetők záróra után használják, s ezzel akarva-akaratlanul azt a látszatot keltik, mintha különleges jogok illetnék meg őket. Tekintettel arra, hogy az uszoda a sportolók felkészülését hivatott segíteni, ezért az FVM valamennyi munkatársa részére kiadott látogatási engedélyt azonnali hatállyal visszavonom.”

A vasárnap reggel uszodázó klubelnök-politikust megkerestük emailben, ha válaszol, megírjuk, hogy a klub valamennyi alkalmazottja használhatja-e a nagyközönségtől elzárt új szárnyat.

(ad libitum, Magyar Narancs)