Hamarosan világra jönnek az egykori magyar versenyló, Overdose első kiscsikói – írja a Napi Gazdaság.
Bérci Balázs, a Bábolnai Nemzeti Ménesbirtok ügyvezető igazgatója közölte: a legutóbbi, decemberi hírek szerint 38 csikó születése várható, és az első Overdose-utódok már 2017-2018-tól versenyezhetnek, az eredmények akkortól lesznek mérhetők.
Dózi – akiről itt mindent meg lehet tudni – több éves versenyzői múlt után 2014 elején költözött át a dunakeszi Alagi Tréningközpontból Dióspusztára, ahol fedezőmén lett. Az egykori versenyló feladata, hogy feljavítsa az angoltelivér-állomány minőségét.
A Bábolnai Nemzeti Ménesbirtok szerződéses viszonyban bérli a lovat a tulajdonostól, az Overdose Vagyonkezelő Kft.-től. A megállapodás szerint 10 kancát ingyenesen fedezhetett Overdose a bábolnai ménesben. De harmadik személy tulajdonában lévő kancákat is fedeztethetnek vele, ennek díja magyar tulajdonosnál nettó egymillió forint, amiből jelentős kedvezményt adnak a nagyon jó, különleges adottságú kancák esetében.
Overdose várhatóan az idén még Dióspusztán marad, 2015 után pedig Németországban folytatja életét fedezőménként – írja a lap, ami szerint a 9 éves ló tenyészállatként 22-23 éves koráig is aktív maradhat.
Csak aztán meg ne lássuk egy londoni McDonald's-ban mosogatni!