Indiában nagyon szigorú törvények védik a munkavállalókat, főleg a köztisztviselőket, akiket szinte lehetetlen kirúgni, ha csak valami súlyos bűncselekményt nem követnek el. Óriási politikai sikernek számít most, hogy a Közszolgáltatási Igazgatóság nevű hivatal egyik mérnökének, A.K. Verma most végre sikerült felmondani, miután a férfi 24 évig nem ment be a munkahelyére. Vermát 1990 decemberében látták utoljára az irodában, és annak ellenére, hogy villámgyorsan, 1992 végére megállapították, hogy szabálysértő módon nem jér be a hivatalába akkor már 2 éve, mostanáig nem sikerült eltávolítani. (RT)