Je suis hóember

vallás

Mohammed Száleh al-Munadzsíd egy vallásos honlapon feltett kérdésre (Szabad-e az apáknak hóembert építeni a gyerekeiknek?) azt válaszolta, hogy:

„Nem szabad hóból szobrot csinálni, még játék vagy szórakozás kedvéért sem.”

A híres muszlim jogtudósoktól idéző al-Munadzsíd érvelése szerint a hóember építése egyet jelent az emberábrázolással, ez pedig bűnnek számít a Szaúd-Arábiában uralkodó, az iszlám hagyomány szigorú értelmezésére építő vahhábita irányzat szemében. Hozzátette:

„Isten engedélyezte, hogy az emberek azt tegyenek az olyan lélek nélküli dolgokkal, mint amilyenek a fák, a hajók, a gyümölcsök, épületek, amit csak akarnak.”

hoember

Az interneten komoly vitát váltott ki al-Munadzsíd vallási rendelete (fatva), sokan túlzásnak érzik az élet minden területére kiterjedő korlátozásokat.

  • „Mindentől féltik a hitüket ... beteg elmék” – írta arab nyelven az egyik felhasználó a Twitteren, míg egy másik szerint Szaúd-Arábia kétféle csapástól kénytelen szenvedni: az egyiket azok az emberek alkotják, akik az életük minden részére útmutatásokat kérnek, a másik az a mufti, aki mások életének minden részletébe megpróbál beavatkozni.
  • Az online vitában a sejknek akadtak támogató is. Egy felhasználó szerint a hóember építése a hitetlenek utánzása, egyben a bujaság és az erotika terjedéséhez vezet. Egy másik támogató Isten oltalmát kérte az olyan éleslátó tudósokra, akik azokat a veszélyeket is képesek meglátni, amelyeket még a Sátán sem vesz észre.

A Közel-Keletet érintő hideg időjárás miatt idén sorban a harmadik évben borítja hó a Szaúd-Arábia és Jordánia közötti határnál fekvő Tabuk tartomány hegyvidéki területeit. (Reuters via MTI)