A kormány köszöni Áder véleményét, de marad a napelemekre kivetett termékdíj

POLITIKA

A kabinet mindig meghallgatja és megvitatja a köztársasági elnök észrevételeit, bár jelen esetben az államfő a parlamenti pártok frakcióvezetőinek címezte a levelét. Ezt mondta az MTI szerint Kurucz Éva kormányszóvivő, miután rákérdeztek nála Áder János államfő tegnapi levelére, amelyben az államfő hibának nevezte a napelemekre kivetett környzetvédelmi termékdíjat.

A "meghallgatja és megvitatja" akár azt is jelenthetné, hogy a kormány kihátrál a díj mögül, de nem jelenti azt. Kurucz Éva szerint egy ilyen, egyébként hasznos terméknél nemcsak azt kell figyelembe venni, hogy a működése során milyen szerepet tölt be, hanem azt is, mi történik vele a működése után. A napelemeknek nagyjából 20-25 éves az "életciklusuk", ezt követően veszélyes hulladéknak minősülnek. "A termékdíj pedig azt a célt szolgálja, hogy ezekről a berendezésekről a gyártók és a forgalmazók terhére gondoskodjunk" - mondta Kurucz Éva.

Arra a felvetésre, hogy eszerint nem módosítják a szabályt, hanem megtartják a napelemek termékdíját, azt felelte: a kormány álláspontja egyértelmű és világos ebben a kérdésben.