Venezuelában már abból is élnek emberek, hogy mások helyett állnak sorban

külföld

Venezuelában egyre gyakrabban a legalapvetőbb élelmiszereket sem lehet beszerezni a boltokban. Hugo Chavez országában az állam a kereskedelem minden szintjére rátelepedett, és a termékek többségéről a kormány mondja meg, mennyiért kell árulni. Még az sem érdekelte az ország vezetőit, mikor a magángazdasági szereplők tiltakoztak a hatósági árak ellen, mondván, a kormány olyan alacsony árakat ír elő, hogy ők csak veszteséggel tudják eladni az áruikat.

Ebből az egészből mára az lett, hogy a folyamatos áruhiány miatt mind az állami, mind a magánboltok előtt ilyen sorok állnak:

(AFP)

Sok bolt előtt már éjjel is sorban állnak az emberek, várva a reggeli nyitásra. A bolt előtt sátraznak, vagy függőágyakban töltik az éjszakát. A venezuelai életmódra is nagy hatással voltak a hiányok, Caracasban már az is több órás elfoglaltsággá vált, hogy valaki leszaladjon a gyógyszertárba. Sőt, már országszerte kezd megjelenni a gyakorlat, hogy a gazdagabb venezuelaiak

embereket fizetnek azért, hogy álljanak helyettük sorba.

Persze az sem mindig jó, ha érkezik áru, mert akkor meg sokszor életveszélyes tülekedés alakul ki a szupermarketekben. Ez a videó például egy olyan plázában készült, aminek egyik boltjáról korábban elterjedt, hogy vannak új pelenkái:

A Chavez két évvel ezelőtti halála után kinevezett elnök, Nicolas Maduro és kormánya azonban nem a kereskedelmi korlátozások és a hatósági árazás feloldásával vagy gazdasági reformokkal válaszol a jelenségre, hanem azzal, hogy

betiltják a sorban állást.

Néhány tartományban már most is tilos éjjel sorban állni, más helyeket pedig bevezették, hogy a sorban állók számokat kapnak a kezükre, amik alapján sorra kerülnek, ha érkezik áru. Egy másik megoldás, hogy személyi igazolványuk számai alapján válogatják az embereket, és meghatározzák, hogy egy adott számmal rendelkező személy melyik napon vásárolhat.

Számok a kezeken (AFP)

Venezuelának eközben az olajár esése miatt is gazdasági problémái vannak, hiszen hatalmas kőolajvagyona miatt ez az ország fő exportcikke. (Fusion)