A Kúria megint megsemmisítette a fővárosi hajléktalanrendelet néhány pontját

jog

Tíz kerület nem indokolta meg rendesen, hogy miért akarja hajléktalanítani egyes közterületeit, ezért a Kúria hatályon kívül helyezte a fővárosi hajléktalanrendeletnek azokat a pontjait, amelyekben ezek a problémás közterületek szerepelnek. A Kúria indoklása szerint egyértelműnek kell lennie a hajléktalanok elől elzárt közterület határainak, és annak is, hogy mi az a közérdek, ami miatt kiutasítják onnan őket.

A Kúria határozata a Magyar Közlönyben jelent meg, a törvényellenes pontokat május 31-vel semmisítik meg.

A most megsemmisített tíz pontban a II., a IV., a IX., a X., a XIII., a XIV., a XVI., a XVII., a XXI., és a XXII. kerület javaslatai szerepelnek, a hatályban hagyott négy pontban pedig a VI., a XI., a XVIII. és a XX. kerület által megjelölt közterületek vannak.

A Fővárosi Közgyűlés 2013. november 14-i ülésén fogadta el azt a rendeletet, amelyben kijelölték azokat a területeket, ahol szabálysértésnek minősül az életvitelszerű közterületi tartózkodás. Ennek a rendeletnek az első pontjában a főváros, a másodikban a kerületi területeket jelölték ki. A Kúria egy korábbi döntésével az 1. melléklet egy pontját már megsemmisítette, emiatt a rendeletet a közgyűlés tavaly december 3-án módosította. A kerületek ügyében az ombudsman fordult a Kúriához.

(Magyar Közlöny, MTI.)