Az Egyesült Államok nem vonja vissza André Goodfriendnek, a budapesti amerikai nagykövetség eddigi ügyvivőjének diplomáciai mentességét, közölte a külgazdasági és külügyminisztérium gazdaságdiplomáciai államtitkára, Magyar Levente.
Goodfriend mentességének visszavonását Polt Péter legfőbb ügyész kezdeményezte azután, hogy Vida Ildikó rágalmazásért feljelentette. Vida szerint Goodfriend akkor vádolta meg korrupciós bűncselekményével, amikor azt nyilatkozta a Heti Válasznak, hogy
„Konkrét személyekről nem beszélek, de az információ, amelyre a beutazási tilalmat alapoztuk, nem pusztán arra vonatkozik, hogy az érintettek keveset tettek”.
Goodfriend egyéb megnyilatkozásaiban sem nevezett meg soha senkit a kitiltási botrány érintettjei közül. Azt, hogy Vida érintett, csak a NAV elnökének saját közléséből tudjuk.
Ennek ellenére az ügyészség befogadta Vida fejlejentését és eljárást kezdeményezett. Akkor az ügyészség ezt azzal indokolta, hogy „a rágalmazás bűncselekménye valótlan, illetve valós tények állításával is elkövethető [...] így az a kijelentés, hogy valaki »korrupt«, illetve »korrupciós cselekményt követett el«, az állítás valóságtartalmától függetlenül is alkalmas lehet a becsület csorbítására”.