Az Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű mozgalom vezetője, Lutz Bachmann a Pegida Facebook-oldalán megjelent közlemény szerint lemondott a mozgalmat szervező egyesület elnöki tisztségéről, bocsánatot kért mindenkitől, akit megsértett korábbi bejegyzéseivel és sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy megnyilvánulásaival ártott a mozgalomnak.
A drezdai ügyészség egy Facebook-bejegyzés miatt indított eljárást, amelyben Bachmann egyebek között állatoknak nevezte a Németországban menedékjogot kérő külföldieket és úgy vélekedett, hogy nincsenek igazi háborús menekültek.
Lutz Bachmann a közlemény szerint meggondolatlan megnyilvánulásnak nevezte a tavaly szeptemberében kelt bejegyzést, és hozzátette, hogy ma már nem tenne ilyen kijelentéseket.
Az egyesület a leghatározottabban visszautasítja Lutz Bachmann sértő, politikai vitába nem illő szavait a közlemény szerint. Ugyanakkor kiemelték, hogy a visszalépett egyesületi elnök nagy érdemeket szerzett a Pegida elindításával, a hétfő esti drezdai felvonulások megszervezésével és azzal, hogy a mozgalmat bejuttatta a médiába.
A büntetett előéletű férfit szerdán széles körben bírálták egy szelfi miatt is, amelyen Adolf Hitler náci vezért idéző bajusszal és hajviselettel látható. Ezzel kapcsolatban az egyesület közleményében az áll, hogy a felvétel csupán humor volt, Timur Vermes Nézd ki van itt című könyvéhez készült az alkotás hangoskönyv-kiadásának előadója, Christoph Maria Herbst színész Facebook-oldalára. (Timur Vermes szatirikus regénye arról szól, hogy a néhai náci diktátor feltámad a 21. századi Berlinben.)
Eközben a Pegida lipcsei társszervezeteként fellépő Lipcse a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Legida) szerda estére nagyszabású tüntetést hirdetett meg a szászországi nagyvárosba. A demonstrációt 60 ezer főre jelentették be. A mozgalom követeléseit elutasító szerveződések összesen 19 ellendemonstrációt jelentettek be.
A Legida tüntetésével kapcsolatban a Pegida egyesület a közleményében hangsúlyozta, hogy a Legida nem nyilatkozott arról, elfogadja-e a Pegida követeléseit, és nem egyeztetett a demonstrációról. Hozzátették, hogy jogi lépéseket mérlegelnek a Legida ellen.
A tavaly ősszel született csoport hétről hétre több embert tudott hétfőnként tüntetéseire szólítani Drezdában, amiken Európa iszlamizációja ellen tüntettek. Korábbi cikkeink róluk itt találhatóak. (MTI)