Riccardo Pacifici, a római zsidó közösség vezetője az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadításának 70. évfordulója alkalmából forgatott egy megemlékező videót a táborban kialakított emlékhelyen. Késő estig maradtak a helyszínen, és meg is beszélték az őrökkel, hogy azok visszajönnek, és kiengedik őket az emlékhely zárási ideje után is.
Pacifici és stábja azonban hiába várt, az őrök nem érkeztek meg.
Ezért úgy döntöttek, hogy máshogy próbálnak kijutni a táborból: kimásztak egy ablakon. Ez viszont beindította a tábor egyik riasztóját, mire meg is érkeztek a lengyel rendőrök, akik őrizetbe vették a stábot és kihallgatták őket. Pacificiéket végül egy lengyelországi olasz diplomata beavatkozása mentette meg.
A stáb azonban így is órákon keresztül volt rendőri őrizetben, mert a lengyel rendőröknek először tolmácsot kellett szerezniük, hogy kikérdezhessék őket.
„Nem féltünk, de megdöbbentett bennünket a lengyel rendőrség komédiája, hogy mennyire nem tudták, mit kell tenniük.”
- írta a zsidó vezető a Twitteren. Egy másik tweetjében galázatnak nevezte az ügyet. (Guardian)