Kétszázezer forinttal több megtakarítása van Orbán Viktornak, mint tavaly

POLITIKA
Részlet

A miniszterelnök szombat délután hozta nyilvánosságra 2014-es vagyonnyilatkozatát a honlapján. Orbán Viktor - a többi országgyűlési képviselőhöz hasonlóan - legutóbb a tavalyi év közepén, a parlament megalakulása után nyilatkozott vagyonáról.

Az akkori állapotokhoz képest az ingatlanvagyonában nem történt változás, Orbán Viktor továbbra is

  • felerészben tulajdonosa egy 2002-ben vásárolt budapesti, XII. kerületi társasházi lakásnak.
  • Ezen túlmenően a Fidesz elnöke bevallásában feltüntette 2006-ban vásárolt felcsúti, összesen 5035 négyzetméternyi, közös tulajdonban lévő, belterületi földjeit - amelyeket 50 évre ingyenesen átengedett a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványnak -,
  • valamint a 2013-ban vásárolt, szintén felcsúti házát.
  • Autója továbbra sincs a kormányfőnek.

A feleségével, Lévai Anikóval közös számlán lévő pénz azonban nőtt legutóbbi, tavaly május 26-i keltezésű nyilatkozata óta.

Míg akkor 781 ezer forintot szerepeltetett, a most nyilvánosságra hozott bevallásban 930 ezret.

penz
A miniszterelnöknek az Út a győzelemhez című könyv kiadásából származó követelése 5,5 millió forint. Banki tartozása továbbra is a 2002-ben feleségével közösen felvett 20 millió forintos jelzáloghitel még meglévő része, amely

a tavaly év közepén fennálló 9 millióról 8 millió 289 ezer forintra csökkent.

Orbán Viktor jövedelmei között tünteti fel a Miniszterelnökségtől kapott, törvény szerinti javadalmazását és képviselői fizetését. A Fidesz-elnöki fizetését határozatlan ideig felfüggesztette. (via MTI)