Mindig ilyen apróságokkal indul. A Changwon városában élő 52 éves nő csak az otthoni takarítást akarta megkönnyíteni, amikor beruházott egy robotporszívóba. Nem sejtette, hogy ebből hamarosan komoly gondjai származnak majd, amikor a porszívó gazdája ellen fordul.
A nő nevét a város tűzoltósága nem hozta nyilvánosságra, csak annyi derült ki, hogy az asszony elaludt a földön, és arra ébredt, hogy a robotporszívó bekapta a haját. Képtelen volt kiszabadítani magát, segítségért kiáltott, végül a tűzoltók és a mentők érkezése oldotta meg a helyzetet. Egyelőre. Súlyos sérülésekkel sérülések nélkül szabadult. Azt nem tudni egyelőre, hogyan tárolta az eszközt.
Az egyre intelligensebb robotporszívók már képesek arra is, hogy maguktól ismerjék fel, ha kosz van a padlón, és aktiválják magukat. Így fordulhatott elő, hogy a nő haját is kosznak tekintse. Azt is fontos megjegyezni, hogy egyes ázsiai országokban egyáltalán nem ritka, hogy az emberek a földön fekve szunyókáljanak, ezért ott még könnyebben fordulnak elő hasonló balesetek. (Guardian)