A volt IMF-vezér csak évi négyszer vett részt a szexpartikon, és nem tudta, hogy ott prostituáltak vannak

bulvár

Dominique Strauss-Kahnt, az IMF eggyel korábbi vezetőjét – korábbi esélyes francia elnökjelöltet – ma hallgatták meg a francia büntetőbíróságban az egyre bizarrabb striciügyében.

AFP PHOTO / DENIS CHARLET

DSK a következő, teljesen hibátlan érvelést adta elő:

  • csak évente négy szexpartin vett részt Párizsban és Washingtonban (három éven át, tehát összesen 12-szer),
  • nem tudott róla, hogy ott prostituáltak is vannak,
  • nem vett részt ezek szervezésében, de ideje se lett volna rá,
  • nem tudott róla, hogy a szexpartikat nagyvállalatok pénzéből is finanszírozták.

A vád szerint viszont kifejezetten Strauss-Kahn kérésére szervezték az origiákat. A vád szerinti főszervező, Fabrice Paszkowski üzletember is tagadta a bíróságon, hogy bármi rosszat csinált volna. De nem lesz könnyű dolguk a vádlottaknak, a rendőrség ugyanis rengeteg bizonyítékot adott az ügyészeknek.

Egy tanú, a Mounia nevű prostituált korában arról beszélt, hogy 900 eurót kapott az egyik szexpartiért, ahol anális szexre kényszerítették. Azt állította, hogy ellenkezését egyértelműen kifejezte, sírt is, és ezt Strauss-Kahnnak is látnia kellett. Strauss-Kahn ezt tagadta.

Monia és egy másik prostituált tanú, Jade egyaránt azt állították, hogy mindenki számára egyértelmű volt, hogy ők prostituáltként, és nem ellenszolgáltatás nélkül vesznek részt ezeken a szexpartikon.

A 65 éves Strauss-Kahn még 2011 tavaszán bukott meg az IMF vezetőjeként, amikor egy New York-i szállodában szexuális erőszakkal gyanúsította meg egy szobalány. Abban az ügyben később felmentették, viszont rengeteg új feljelentést hozott az ügy, így robbant ki a Carlton Hotelhez kötődő striciügy is.

(Bloomberg, Independent, MTI.)