Nem lassult, hanem gyorsult a GDP növekedése

gazdaság

3,4 százalékkal nőtt a negyedik a negyedévben a GDP az egy évvel korábbihoz képest, a harmadik negyedévhez viszonyítva pedig 0,9 százalékkal – derül ki a KSH számaiból.

Ez nagy meglepetés, mert az elemzők jellemzően 3 százalék alatti bővülésre számítottak a harmadik negyedéves 3,2 százalék után.

Az is kiderül a számokból, hogy

2014 egészében 3,3 százalék volt a magyar GDP-növekedés.

Ezek még az előzetes adatok csak, szóval egyelőre nem tudni, minek köszönhető a váratlanul jó adat – főleg hogy a legtöbb eddig ismert részadat (ipari termelés, kiskesekedelmi forgalom) inkább a lassulás irányába mutatott.

A KSH most szűkszavúan annyit közölt csak, hogy az "ipar és a mezőgazdaság" húzta Magyarországot a téli hónapokban.