Az ebola pusztítása után újranyitnak az iskolák Libériában

Egészségügy

Több hónapnyi kényszerszünet után hétfőn folytatódott a tanítás Libéria fővárosában, Monroviában. Ez is egyértelmű jele annak, hogy az ország lassan túljut a vírus eddigi legsúlyosabb kitörésén.

Hétvégén Libéria és Sierra Leone vezetői a járvány kezdete óta először mentek külföldre, az ebolától szintén sújtott Guineába mentek, hogy ott tárgyaljanak a helyzetről. Álláspontjuk szerint április közepére teljesen megfékezhetik a vírust.

Ellenőrzés reggelente (ZOOM DOSSO / AFP)

Az iskoláknál azért életbe léptettek pár biztonsági óvintézkedést az UNICEF szakembereinek segítségével, minden gyereknek a belépés előtt megmérik majd a testhőmérsékletét és kezet kell mosniuk, órák között pedig leckéket kapnak majd arról, hogyan tudnak védekezni a vírus ellen.

A három országban több mint kilencezer embert gyilkolt meg a járvány. Az országok vezetői most meglehetősen optimisták, ugyanakkor a WHO figyelmeztette őket, mivel az elmúlt két hétben ismét nőtt az új fertőzöttek száma.

Egy bezárt iskola és igazgatója októberben tavaly (ZOOM DOSSO / AFP)

Guineában például 65 új esetet jelentettek február első hetében, míg Sierra Leonéban 76-ot. A legjobb a helyzet Libériában, pedig ezt az országot sújtotta leginkább a járvány: az említett héten csak három új esetet regisztráltak.

Az UNICEF jelentése szerint több mint 1,3 millió gyerek térhet vissza az iskolapadokba, és több mint 12 ezer iskola fog most újranyitni. Több mint 15 ezer tanárt készítettek fel arra, hogyan lehet ellenőrizni és betartani a biztonsági szabályokat.

A tervek szerint az iskolák Sierra Leonéban március végén nyithatnak ki újra. (AFP, BI)