A Bloomberg Philanthropies és a London School of Economics közös jelentése nagyon részletesen foglalkozik Európa demográfiai és gazdasági változásaival. Maga a jelentés teljes terjedelmében elolvasható itt, de a CityLab kiemelt pár dolgot, amire külön érdemes odafigyelni.
Egyrészt hogy az utóbbi években épp a kelet-közép-európai országokban zajlott a leggyorsabb GDP-növekedés. (Arról, hogy a régióhoz képest Magyarországon mi zajlott, épp pár napja írtunk hosszabban.) Persze volt is honnan növekedni, hiába a lendület, amit mondjuk Kolozsvár elért az egy főre jutó GDP 4,1 százalékos éves növekedési átlagával, a mostani érték még mindig egy tizede a koppenhágai GDP-nek. (5840 euró/56100 euró)
Szintén nagyon fontos információi a fiatalok munkanélküliségi helyzetének elterülése. Azt lehetett tudni, hogy Barcelona és Athén 25 évnél fiatalabb lakóinak kétharmada munkanélküli, de a kutatásból az is kiderült, hogy amúgy gazdaságilag jól teljesítő országok is komoly bajban vannak, ha nagyvárosaik fiataljainak szeretnének munkát kínálni. Stockholmban például 30 százalékos a fiatalok munkanélküliségi rátája, Nagy-Britanniában pedig városok között is komoly különbségek fedezhetőek fel.
Közben nagyon nőnek nemzetállamokon belül a városok. Nem csak külföldi bevándorlók érkeznek ezekbe, de jellemző tendencia a belföldi migráció is. Érdekes példa például Tirana, melynek lakossága éves szinten 2,8 százalékkal nő, miközben az ország lakossága folyamatosan csökken. Tirana, a görög Lárisza és az Athén közelében fekvő Aharnész mellett Manchester, Utrecht és Brüsszel lakossága duzzadt a legnagyobb mértékben.
És folytatódnak a migrációs folyamatok is, soha nem élt még ennyi máshol született ember egyes nagyvárosokban, mint napjainkban. A lakosság arányához viszonyítva a legtöbb bevándorló a svájci Lausanne-ban van, ide a svájci viszonyok között megfizethetőnek számító árszínvonal miatt érkeznek sokan, főleg Európa déli országaiból.
A CityLab elemzése szerint pedig
A bevándorlás hiánya Közép- és Kelet-Európa országai számára fejfájást okozhat, mivel ez azt jelenti, hogy minden tehetséges dolgozót, aki elhagyta az országukat, különösen nehéz pótolni.