Magyarország stadiont épít Oroszországban

politika

A Világgazdaság újságírója vett részt egy miniszterelnöki háttérbeszélgetésen, ahol Orbán Viktor értékelte a Vlagyimir Putyinnal kötött gazdasági megállapodásokat.

Egyrészt kiderült, hogy a kormánynak sikerült elérnie, hogy hosszú távú gázszerződés megkötése helyett elérték, hogy a most fennálló szerződésben meglévő 3 milliárd eurós tartozásunkat ne az év végéig, hanem csak akkor kell kifizetni, ha az oroszok leszállították az ellenértékként a földgázt. A kormány számításai szerint ez 4-5 évet jelenthet.

Szintén kiderült, hogy a két vezető megegyezett abban is, hogy a 2018-as oroszországi labdarúgó világbajnokságra épülő egyik stadiont magyar beruházó építheti.

"A futball-vb egy stadionját elhozzuk" 

- mondta erről Orbán a beszélgetésen.

A találkozó fő témája Orbán elmondása szerint a Malév leállása után megmaradó, Oroszország felé fennálló adósság rendezése volt a találkozónak. Mint elmondta, sikerült elhárítani, hogy a Vnyesekonombank kölcsönét egy összegben visszafizesse az állam. Helyette a Nemzeti Kereskedőházon keresztül Oroszországba alapított vegyesvállalat származó profitjából jut arányosan magasabb rész az orosz félnek.