Németh Lászlóné nem csak Simicska embere, hanem Orbáné is

politika

Baló György az RTL II-n az állami közműcégről beszélgetett Németh Lászlónéval, a volt fejlesztési miniszterrel, aki most a Miniszterelnökség nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkára.

Baló azzal vezette fel Némethnét, hogy 2011-ben rejtélyes emberként került a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium élére, majd kiderült róla, hogy jóban van Simicska Lajossal.

németh lászlóné baló györgynél

Most viszont Némethné úgy fogalmazott, hogy, legalábbis úgy gondolja, jó kapcsolata van Orbán Viktorral. Majd Baló kérdésére, hogy akkor mondhatjuk-e, hogy nemcsak Simicska embere, hanem Orbáné is, azt mondta, hogy így is lehet mondani.

Németh Lászlóné azt reméli, nem érinti őt az Orbán Viktor és az őt gecinek nevező Simicska Lajos közötti háború. Németh Lászlóné a véleményét erről szeretné magának megtartani. Októberben még azt mondta, hogy ha van vita, akkor az Orbán és Simicska urak magánügye.

Németh Lászlóné a rezsicsökkentésről is beszélt, illetve Paks 2-ről. Utóbbiről azt mondta, hogy a dokumentumokat meg lehet ismerni, és az aláírás után a parlament is szavazhatott róla. :D

Kapcsolódó cikkek