A januárban dzsihádisták által megtámadott Charlie Hebdóról a terrortámadás után sokakban az a kép alakult ki, hogy a lap iszlámellenes.
Ezért a Le Monde elemezte a lap 2005 és 2015 közötti címlapjait, és megállapította, hogy:
523 témából 38 foglalkozott vallással, azon belül pedig 21 a kereszténységgel, és csak 7 az iszlámmal.
A lap leginkább a politikusokon viccelődött (főleg Nicolas Sarkozyn, illetve Marine Le Penen és Francois Hollande-on), de még a francia szélsőjobb és a keresztények is többször megkapták, mint a muszlimok. Ennek ellenére 2007 óta leginkább muszlimok perelték az újságot Mohamed-ábrázolások miatt.
Chérif és Said Kouachi, valamint Amédy Coulibaly három napon át tartották rettegésben Európa egyik vezető hatalmát.
Katolikus szervezetek 13-szor perelték be az „istenkáromláshoz való jogot” védő lapot.